Yahoo Italia Ricerca nel Web

Risultati di ricerca

  1. Sólyom László 2009-es kitiltása Szlovákiából. 2009. augusztus 21-én a szlovák hatóságok biztonsági kockázatokra hivatkozva megtagadták a közadakozásból állított új Szent István-szobor avatására Révkomáromba érkezett Sólyom László köztársasági elnöktől a Szlovákia területére történő belépést. [1]

  2. 18 ott 2023 · Sólyom László korábbi köztársasági elnök egyedül ápolta súlyos beteg feleségét, akinek halála után 75 évesen egyedül, egyhuzamban végig gyalogolta az El Camino hatszáz kilométer hosszú zarándokútját. A legnagyobb titokban segített hajléktalan embertársainak. 2023. október 8-án hunyt el.

  3. 8 ott 2023 · Meghalt Sólyom László köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár vasárnap – tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel. Sólyom László „óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után” hunyt el – áll a Landi Balázs által jegyzett közleményben.

  4. Nem Sólyom Lászlóhoz kapcsolódik. a más szócikkekről vagy felhasználókról szóló vitát vidd át azok vitalapjára; a Wikipédia működésével kapcsolatos általános kérdéseket valamelyik kocsmafalon fejtsd ki; a szerkesztéssel kapcsolatos szakkérdésekkel az illetékes műhelyt érdemes felkeresni.

  5. László Sólyom Previously he was the first president of the Constitutional Court of Hungary from 1990 to 1998. A prominent jurist and pro-democracy activist, Sólyom became the first president of the Constitutional Court at a time when the country was in the final years of its democratic transition after decades of communist rule .

  6. Interview with László Sólyom, President of the Constitutional Court, in 1 Fundamentum (1997). Sólyom also acknowledged that the Court's concept of the rule of law reflects the German and the Anglo-Saxon approach of this concept. See Sólyom, supra note 9, at 142.Google Scholar

  7. 1. President of the Constitutional Court of Hungary (en) Lászlo Sólyom ( hungarieraz: Sólyom László, ˈʃoːjom ˈlaːsloː ahoskatua; Pécs, Hungaria, 1942ko urtarrilaren 3a - 2023ko urriaren 8a) politikaria, legelaria eta liburuzaina izan zen, Hungariako lehendakari izana 2005etik 2010eraino, Hungariako Alderdi Sozialistaren ordezkaritzat.