Yahoo Italia Ricerca nel Web

Risultati di ricerca

  1. 14 ore fa · Mondanivalója viszont nincs a fiatal számára, akinek a bűnét szerinte „csak Isten bocsáthatja meg”. Bagdy Emőke sokáig küzdött azzal, hogyan tudna fia halála után újra előre menni, végül, mint mondta, „verset írtam, így tudtam elköszönni”. A pszichológus még 2014-ben beszélt fiáról a Portréban. Akkor is azt ...

  2. 14 ore fa · Tavaly október végén több késszúrással megölték Bagdy Emőke fiát, Császár Zsoltot az Egyesült Államokban.Bagdy Emőke akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte tőrbe csalták 53 éves, mélyen hívő teológus fiát, akit a vád szerint az akkor két hete szabadlábon lévő 18 éves, afroamerikai Yaaliyah Ezekiel Jackson gyilkolt meg.

  3. 14 ore fa · Vujity Tvrtko megkérdezte, hogy a feldolgozás során ő maga keresett-e szakembert. Bagdy azt mondta, hogy pszichológust nem, de egy hozzá bejelentkező és támaszt kínáló ismerős lelkész nagyon sokat segített. Bagdy Emőke elmesélte, hogy férjével egyetlen gyermeket terveztek, ráadásul ő lányt szeretett volna.

  4. 14 ore fa · „Konferencija o liderstvu: Slijedi svoj poziv“, u organizaciji neprofitne udruge Centar Ignacije i drugih tvrtki partnera, okupila je u subotu 11. svibnja u Zagrebu istaknute govornike iz svijeta biznisa, sporta, novinarstva, znanosti i Crkve, izvijestio je Centar Ignacije.

  5. 14 ore fa · P. Tvrtko Barun i Zlatko Dalić/Centar Ignacije „Konferencija o liderstvu: Slijedi svoj poziv“, u organizaciji neprofitne udruge Centar Ignacije i drugih tvrtki partnera, okupila je istaknute govornike iz svijeta biznisa, sporta, novinarstva, znanosti i Crkve.

  6. 14 ore fa · Ugyanakkor az is érződik, hogy Bagdy Emőke azért meg is állt, „még nem csinálok terápiákat, még nem tartok ott lelkileg. Akkor fogok terápiát tartani, ha teljesen ott tudok lenni, amíg nem von el egy-egy asszociatív szál a saját életem felé.”. Végül a beszélgetés zárószakaszában a pszichológus a fiára emlékezett ...